Ismerj meg!
Üdvözöllek a Retus Stúdió világában! Bellovits Viktória vagyok, és immár 11 éve dolgozom kozmetikusként, ebből 7 éve a saját kozmetikámban, ahol minden a személyre szabott megoldásokról és a vendégeimmel való személyes kapcsolatról szól. Az elmúlt több, mint egy évtized során szalonokban és önállóan is rengeteg tapasztalatot szereztem, hogy a legtöbbet hozzam ki vendégeim bőréből.
Elkötelezett fejlődés és folyamatos tanulás jellemez.
Szenvedélyem a szakmám, ezért megszállottan kutatom az új technikákat és folyamatosan képzem magam, hogy a vendégeim mindig a legjobbat kapják.
2014-ben végeztem el a kozmetikus iskolát, és ugyanebben az évben kezdtem el sminktetoválással foglalkozni. Az alapoktól indulva azóta számos továbbképzésen vettem részt, hogy szakmai tudásomat tökéletesítsem. Több neves magyar és nemzetközi oktatótól tanulhattam, akik a legújabb módszerekkel ismertettek meg.
Büszke vagyok arra is, hogy bőresztétaként végeztem. Ez a képzés a “gondolkodó kozmetikusokat” neveli, és segít abban, hogy az emberi szervezetet komplexen lássam. Az itt tanultak révén képes vagyok feltárni az egyes bőrtípusok vagy problémák mögött rejlő okokat, így még hatékonyabban tudok segíteni vendégeimnek.
Folyamatosan fejlesztem gépparkomat is, hiszen célom, hogy minden kezelés a lehető legkorszerűbb technológiák és módszerek alkalmazásával történjen. A tudásom bővítése és a szakmai fejlődés iránti elkötelezettségem garantálja, hogy nálam mindig a legmodernebb és leghatékonyabb megoldásokat találod meg.
Szolgáltatásaim fókuszában a lézeres tetoválás eltávolítás áll, legyen szó testtetoválásokról vagy sminktetoválásokról. Emellett sminktetoválások készítésével is foglalkozom, amelyeket mindig a legmodernebb és legprofesszionálisabb technikákkal végzek. Szeretném, ha vendégeim az eredményeket nemcsak a tükörben, hanem belső magabiztosságukban is éreznék.
Az arckezeléseimhez a Belico termékcsaládot választottam. Ez a termékcsalád irritáló anyagoktól mentes, mégis rendkívül hatékony, így a bőr egészsége és megújulása áll minden kezelés középpontjában.
Innovatív kezeléseim között szerepel a Carbon Peeling, egy lézeres bőrmegújító kezelés, amely segít a bőr textúrájának javításában. És a Vein Star hajszálérkezelés ami hatékony megoldás vékonyabb hajszálerek halványítására és az apró érelváltozások eltüntetésére.
Célom, hogy Sopronban egy olyan komplex szolgáltatást nyújtok, amely ötvözi a bőrmegújítás tudományát az esztétikai kezelésekkel, mindezt az egészséges bőrállapot elérése érdekében. Fontos számomra, hogy vendégeimet támogassam az egészséges életmód felé vezető úton, hiszen a bőr állapota szoros összefüggésben van életmódunkkal. Még egy apró változtatás is csodákat tehet – ezt a szemléletet szeretném átadni vendégeimnek.
Keress bizalommal, ha szeretnél egészséges, megújult és esztétikus bőrt!
Bellovits Viktória
Retus Stúdió
Konzultációs lehetőség
Gyere el és megbeszéljük mire van szükséged!
Gyors időpont egyeztetés
Írj üzenetet!
Keress bizalommal
Tedd fel az összes kérdésedet!
Bejelentkezéshez és személyes konzultációhoz keress fel!
Nyitvatartás bejelentkezés alapján!
